Munkásőr puccskisérlet?!
Miért nem tudunk erről, történt e valóban előkészület, volt e puccskísérlet 1989-ben?

1989. október 20-án jogutód nélkül feloszlatták a Munkásőrség
szervezetét Borbély Sándort a munkásőrség országos parancsnokát
azonnali hatállyal, nyugdíjazták. A hír annak idején megnyugvást
keltett mindenkiben, sokan pedig az emlékezetes „négy
igen”népszavazás kezdeményezésének tudták be. A
népszavazás 1989 október 31-én 94,9 % támogatottsággal szintén a
megszüntetést rendelte el. Ennyi történt volna?
- Miért kellett a munkásőrséget a népszavazás előtt
megszüntetni?
- Mi történt hogy egy éjszaka mindenhol egy időben, a hadseregnek
kellett átvenni az ellenőrzést?
- Ez egy reális óvintézkedés volt, mert volt okunk a félelemre?
Mennyünk vissza a multba. 1957. január végén MSZMP, a forradalmi
utóvédharcok fenyegetettségének ellensúlyozására, az emlékezetes
„MUK” azaz Márciusban Újra Kezdjük felhívás,
ellenében létrehozta a munkásőrséget. A szervezetet gyorsan
fejlesztették, március 21-én a tanácsköztársaság 38. évfordulóján,
mintegy 10 ezer felfegyverzett, egyenruhás masírozott Budapesten,
április végére a létszám már 20 ezer, nyár közepén 30 ezer, év
végére elérte a 60 ezer főt. Az állomány 5% hivatásos volt,
felszereltségét, technikai eszközeit, főleg híradó és riasztási
rendszerét nagyon jónak minősítették a szakemberek. Megjegyzem, ma
a rendőrség és a hadsereg együttes létszáma sem haladja meg az
akkori felfegyverzett munkásőrség létszámát.
A hadsereg és a rendőrség állománya, a megújított eskütétellel, ma
már bizonyítottan, elkötelezetten kiállt a rendszerváltás mellett.
Ugyanezt nem lehetett valószínűsíteni a munkásőrség
állományáról.
Kormány közeli körökből kiszivárogva ma már anekdotaszerűnek tűnik,
hogy az események előtt Németh Miklós kormányfőt kihivatták egy
megbeszélésről, aki meghallgatva a jelentést elsápadt, azonnal
hivatta a honvédelmi-és belügyminisztert. Tény, még aznap éjszaka a
hadsereg előzetes értesítés nélkül rajtaütésszerűen, átvette az
ország egész területén a munkásőrség irodáit, laktanyáit,
telephelyeit, raktárait, zárolta fegyverzetét és eszközeit.Lézer
Az egyidejű, gyors és váratlan végrehajtás következtében, tényleges
ellenállásra nem került sor, a kérdések azonban az óta is bennem
vannak
: - Történt e tényleges szervezkedés, a demokratikus átmenet
megakadályozására?
- Ha igen, kinek és kiknek állt érdekében, milyen erők voltak a
háttérben?
- Utólagosan miért nem vizsgálták ki, miért nem voltak felelősségre
vonások?
- Egyáltalán túlságosan is csendben történt minden, ez
napipolitikai vagy társadalmi érdek volt.
Jó lenne ha 18 év távlatából, ma már válaszokat kaphatnánk, magam
részéről, elismeréssel adózok Németh Miklósnak a rendszerváltás és
a demokrácia megteremtése érdekében tett intézkedéseiért. A teljes
igazság kiderítését, pedig hagyjuk meg a történészeknek és a
szakértő kutatóknak.
